2019. 06. 04. - 06:58
Nicolas Cage 69 napig volt házas
Május 31-én benyújtotta válási szándékát a bíróságra a népszerű színész és neje, akivel kevesebb mint 3 hónapig élt házasságban.
Elvált Nicolas Cage, mindössze 69 nappal azután, hogy hivatalosan is összekötötte életét Erike Koikével.
A páros Las Vegasban házasodott össze márciusban – ám már 4 nappal az esküvő után a frigy felbontását kezdeményezte a színész, azt állítva, hogy kapcsolatuk kezdettől egy csalás, mivel partnere nem említette egy korábbi bűncselekményben való részvételét, illetve kapcsolatát egy másik személlyel.
Erike ellenezte a házasság megsemmisítését, s később ki is derült, hogy a dokumentumok valódiak, illetve hogy ő maga házastársi támogatást kért.
A TMZ által megszerzett iratok szerint az 55 éves Nicolas Cage a teljes megsemmisítést nem tudta elintézni, de a párost május 31-én szétválasztották Nevada államban – összesen 69 napos házasságot követően.
Nem tudni, hogy Erike kap-e bármiféle támogatást ezek után – melyet egyébként azért kért, mert úgy véli, a színész vádjai miatt hírneve sérült és kapcsolatuk idején több munkalehetőséget is visszautasított.
Cage egyébként azt állította, „túl részeg” volt, amikor az esküvő történt. Mindketten italos állapotban voltak és a gyors esküvő akkor jó ötletnek tűnt.
Fotó: Instagram
L.A.