2019. 05. 21. - 08:50
Mel B majdnem elveszítette a látását
Sürgősen kórházba kellett szállítani Melanie Brown-t, az egykori Spice Girls-tag ugyanis átmenetileg semmit sem látott.
Sürgősséggel szállították kórházba Londonban a Spice Girls énekesnőjét május 17-én. Mel B ugyanis elveszítette a látását.
Melanie a bal szemén egy lézeres műtéten esett át, s ezt követően egyszercsak azt vette észre, hogy nem lát a jobb szemére sem. A sztárt azonnal a Moorfield Szemklinikára vitték, a jelek szerint valami komoly probléma adódott az operáció körül.
Egy forrás a The Sunnak azt mondta: Mel B a szemén kötéssel érkezett a kórházba, s panaszosan mondta, hogy teljesen vak. Nyilvánvaló volt, hogy nagy fájdalmai vannak. A kórházba menet asszisztense kezét szorongatta.
A 43 esztendős sztárt később Lutonba vitték, a Dunstable Kórház szemészetére, s miután visszaállították a látását, azt kérte az orvosoktól, menjenek el a Spice Girl turné próbáira.
Az énekesnőnek egyébként még mindig gyógyszereket kell szednie és később kezelésen is át fog esni, vagyis nem ez volt az utolsó látogatása a kórházban a szeme miatt.
A Spice Girls-lányok biztosították Mel B-t, hogy vigyáznak rá a turné alatt, beleértve Geri Hornert, akivel a közelmúltban csúnyán összekaptak egy múltbeli történet miatt.
Melanie Brownnak egyébként az utóbbi időben több érzelmes megnyilvánulása is volt, kijelentette például, hogy 12 éves lányának édesapja, Eddie Murphy igazi „lelkitársa” volt.
Fotó: Instagram
L.A.