2019. 02. 20. - 08:50
Lady Gaga szakított a vőlegényével?
Úgy hírlik, a tehetséges énekesnő és vőlegénye, Christian Carino véget vetett kapcsolatának. A páros eredetileg 2018 októberében házasodott volna, így nem tudni, mi történhetett.
Esküvő helyett szakítás? Lady Gaga a legfrissebb hírek szerint már nem alkot egy párt Christian Carinóval.
A 32 esztendős énekesnő 2017 februárja óta járt együtt a férfival. Lady Gaga nem sokkal később megerősítette, hogy eljegyezte magát a 42 éves ügynökkel.
A jelek szerint az esküvőből mégsem lett semmi, amelyet 2018 októberére terveztek.
Egy bennfentes a People magazinnak azt mondta: már nem működött a kapcsolatuk. „Nincs drámai végkifejlet, egyes kapcsolatoknak ez a sorsa” – fogalmazott a sztár ismerőse.
A páros elhidegüléséről mindenesetre már egy ideje keringtek pletykák. Aztán a Grammy díjátadón Lady Gaga már nem viselte az eljegyzési gyűrűjét sem.
Nem vitte magával a párját, annak ellenére, hogy korábban minden díjátadón együtt jelentek meg.
A Grammy-n árulkodó volt az is, hogy Christiannak nem mondott köszönetet, amikor a legjobb pop duó kategóriában nyert a Shallow című dalért – melyet a Csillag születik című filmben Bradley Cooperrel adott elő.
Hogy pontosan mi tett pontot a kapcsolat végére, egyelőre nem tudni.
Fotó: Instagram
L.A.