2018. 02. 13. - 09:30

A világ legjobb sakkjátékosa lett a mesterséges intelligencia

A világ legjobb sakkjátékosa lett a mesterséges intelligencia

Néhány óra alatt a világ legjobbja lett sakkozásban a Google mesterséges intelligencia programja, az AlphaGo Zero – szinte emberi beavatkozás nélkül.

Mindössze pár óra leforgása alatt lett a világ legjobb sakkjátékosa a Google által kifejlesztett mesterséges intelligencia program, s tette mindezt úgy, hogy szinte egyáltalán nem volt szükség emberi beavatkozásra.

Az AlphaGo Zero nevű program, melyet a Google DeepMind leányvállalatában készítettek, az AlphaGo „leszármazottja”, vagyis azé a mesterséges intelligencia programé, amely megverte a Go nevű kínai társasjáték ember bajnokait 2016-ban.  

A sakk nagymesterei is kíváncsiak voltak az eredményre

A sakk nagymesterei is kíváncsiak voltak az eredményre

Négy óra „edzést” követően 100 játékból 28-at megnyert és döntetlent ért el a maradék 72-ben a Stochfish8 nevű, világbajnoki sakkprogramban.

Még lenyűgözőbb, hogy mindezt szinte teljesen automatikusan tette.

A mesterséges intelligencia mindössze néhány alap szabályt kapott utasításként, mint például, hogy hogyan mozognak a különböző figurák, de egyéb stratégiákat, taktikákat nem árultak el neki.

Ahogy egyre többet játszott, mind jobbá vált, gyorsított tempóban. A tréning módszere a „megerősített tanulás” volt.

A teljesítményt ismertető dokumentumban a DeepMind „szuper emberként” jellemezte az AlphaGo Zero-t.

Peter Heine Nielsen sakk nagymester a BBC News-nak azt mondta: „Mindig kíváncsi voltam rá, mi lenne, ha egy kiváló faj leszállna a Földön és megmutatná nekünk, hogyan játssza a sakkot. Mostmár tudom.”

Négy óra tréning után a játék nagy részét megnyerte a mesterséges intelligencia program

Négy óra tréning után a játék nagy részét megnyerte a mesterséges intelligencia program

A sakk ugyanakkor nem az egyetlen játék, amelyet az AlphaZero mesterfokon űz.

Csupán 2 óra tréning után a japán Shogi táblás játékban is megnyert 90 meccset, kettőt döntetlenre hozott ki, s 8-at veszített el a vezető mesterséges intelligencia programmal szemben, amelynek a neve Elmo.

Megverte a Go előző verzióját is – 60 játékot nyert meg és elveszített 40-et.

„Tudományos szempontból a legutóbbi káprázatos eredmény, melyet a DeepMind készített – mondta Michael Wooldridge, az Oxfordi Egyetem számítástechnika professzora. – Úgy tűnik, a DeepMind valóban növelheti a teljesítményt és ez igen hatásos.”

B.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.