2018. 11. 29. - 18:03
Angelina és Brad kibékülhetnek?

Két évvel ezelőtt robbant a hír, miszerint a házaspár kapcsolata megromlott. Azóta sem sikerült elválniuk, most pedig lehet, hogy kibékül az egykori pár.
Angelina Jolie és Brad Pitt évek óta nem tudnak megegyezni a gyerekeken. Az eltelt időszakban sorra érkeztek a hírek, hogy a válással kapcsolatban sem jutnak dűlőre. A napokban pedig felröppent a pletyka, miszerint lehetséges, hogy újra kibékülnek.

Angelina és Brad kibékülhetnek?
Úgy tűnik az egykori sztárpár ráébredt, hogy véget kell vetni az állandó küzdelemnek. Ez a gyerekeknek sem jó, hiszen mégis csak egy család. Egyes információk szerint Brad tette meg az első lépéseket a béke felé. Felkereste Angelinát, hogy beszéljék meg a történteket és próbáljanak megegyezni a gyerekek elhelyezésében is.
Állítólag azt is megbeszélték, hogy hamarosan áttérhetnek az anyagi kérdésekre is, hiszen mindkét félnek több milliós a vagyona. Egyesek pedig úgy vélik, hogy arra is esély van, hogy a két sztár talán újra kibékül.
N.O.