2024. 02. 02. - 10:30
Mesterséges intelligencia - Elon Musk agychipjét már hordja is valaki
Jól érzi magát az a páciens, aki elsőként kaphatta meg az Elon Musk cége által kifejlesztett Neuralink agyi chipet.
Megkapta az első páciens a Neuralink agyi chipet. A technológia alkalmazását embereken még 2023 májusában engedélyezte az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA), így rövid időn belül rengeteg jelentkezés érkezett a toborzásra.
A jóváhagyást követően több ezer ember jelezte, hogy alávetné magát az operációnak.
Az implantátum célja az, hogy leolvassa és elemezze az ember agyi tevékenységét, majd az információt vezeték nélkül továbbítsa egy közeli eszközre, lehet az táblagép vagy laptop is. Olvasd el: Több ezren jelentkeztek Elon Musk agyi chipjének kipróbálására
Mesterséges intelligencia - Elon Musk agychipjét már hordja is valaki
A Neuralink behelyezése során elektródákat és leheletvékony vezetékeket ültetnek az illető agyába, melyhez a koponya egy részét is szükséges eltávolítani. Lényegében egy miniatűr számítógépet helyeznek az agyba, mellyel a páciensek könnyebben tudnak kommunikálni és eszközöket irányítani. Olvasd el: Elon Musk agyi chipje segíthet a bénult embereknek
Különböző fogyatékosságokon segíthet az agyi chip
Egyelőre a különféle fogyatékosságokkal élő betegeknek jelent nagy segítséget az agyi chip. Hosszútávon, a jövőben azonban Elon Musk meglátása szerint elképesztő képességekkel is elláthatja az embereket.
A sikeres agyi implantátum-behelyezésről maga Elon Musk adott hírt, X (egykori Twitter) oldalán.
Eszerint az első beteg január 28-án esett át a műtéten és már gyógyulóban van. Musk egyelőre annyit tudatott még, hogy a kezdeti számok alapján „ígéretes a neuroncsúcs-érzékelés”.
A toborzás során egyébként olyan pácienseket kerestek, akik elmúltak 22 évesek, nyaki gerincvelő-sérülés érte őket vagy amyotrófiás leterálszklerózis (ALS) miatt nem tudják mozgatni a végtagjaikat.
Az emberekkel végzett kísérletezés 6 évig tart majd a tervek szerint, vagyis, hogy összességében milyen hatást váltott ki a Neuralink, arról később kaphatunk majd információt.
L.A.