2023. 08. 29. - 08:50
Árthat a mesterséges intelligencia? - 50 százalék esély van rá
Ötven százalék esély van arra, hogy a technológia ártson az emberiségnek – állítja egy professzor, aki a Massachusetts-i Technológiai Intézet fizikusa és mesterséges intelligencia-szakértője.
Max Tegmark professzor jóslata szerint a technológia képes lehet rá, hogy teljesen kiirtsa az emberiséget. A Massachusetts-i Technológiai Intézet (Massachusetts Institute of Technology - MIT) szakértője figyelmeztetett arra, hogy ezen brutális következményre nagyjából 50 százalékban van esély.
Jóslatát azzal is alátámasztotta, hogy kifejtette: az ember, aki a Föld legokosabb fajának számít, már felelős más, „kisebb” lények kihalásáért.
Ezért ha a mesterséges intelligencia okosabb lesz, mint az emberek, könnyen előfordulhat, hogy velünk is megtörténik ugyanez. Olvasd el: Félelem helyett élni kell a robotok adta lehetőségekkel
Emellett – mint mondta - az emberek nem tudják, mikorra várható a pusztulásuk, hiszen egy hozzánk hasonló, kevésbé intelligens fajnak nincs sok esélye erre rájönni.
„A Föld többi fajának körülbelül felét már kiirtottuk mi, emberek. Mivel okosabbak voltunk, nem volt hatalmuk felettünk. Most azonban arra figyelmeztetek mindenkit, hogy ha mi, emberek elveszítjük a társadalmunk feletti uralmat a nálunk sokkal okosabb gépek miatt, akkor a dolgok ugyanolyan rosszra fordulhatnak, mint amikor mi tettük ugyanezt más fajokkal” – fejtette ki álláspontját Tegmark professzor svédországi SVT-nek nyilatkozva.
L.A.