2023. 03. 13. - 11:00

A 6G elindul 2030-ban – még ha az 5G terjedése kismértékű is

A 6G elindul 2030-ban – még ha az 5G terjedése kismértékű is

Távközlési főszakértők szerint a következő generációs mobilinternet – a 6G – elindul 2030-ban,  akkor is, ha az 5G elterjedtsége továbbra is alacsony.

A világ néhány legnagyobb távközlési és technológiai cégének vezetői meg vannak győződve róla, hogy a 6G - a mobilinternet következő generációja – az 5G-t követően valószínűleg 2030-ban elstartol.
 
Felhívták ugyanakkor a figyelmet arra is: nem szabad az iparnak túl nagy hírverést kelteni a technológia körül, elkerülve a fogyasztók összezavarását. Ez akkor következik be, ha a vállalatok azt is mérlegelik, hogyan térülhetnek meg az elmúlt néhány évben az 5G-re fordított, többmilliárd dolláros befektetéseik.
 
„Az 5G kiépítését még nem fejeztük be" – mondta a közelmúltban a CNBC-nek Ha Min Yong, az SK Telecom fejlesztési igazgatója, aki hozzátette: nem tartja elég érettnek ahhoz, hogy a 6G-ről komolyan beszélhessenek, korainak érzi ezt. Olvasd el: 6G 2030-ig? Ilyen élvonalbeli technológiák kellenek hozzá 
 
A 6G elindul 2030-ban – még ha az 5G terjedése kismértékű is
A 6G elindul 2030-ban – még ha az 5G terjedése kismértékű is
 
A napokban Barcelonában megrendezett Mobile World Congress konferencián - mely a világ legnagyobb mobilipari szakkiállítása -, szóba került a 6G. A globális távközlési vállalatok kifejtették véleményüket a legújabb technológiáról.
 
Kiderült például, hogy az 5G elterjedtsége továbbra is alacsony.
 
A kínai, dél-koreai és amerikai mobilszolgáltatók 2019-ben kezdték meg az 5G bevezetését. A technológia a mobilinternet következő generációja volt a 4G-t követően, amely szupergyors sebességet ígér. Olvasd el: 6G - Több százmilliárd csatlakoztatott eszköz lesz 2030-ra
 
A fogyasztók körében azonban továbbra is alacsony a penetráció. A Strategy Analytics szerint ma világszerte csak minden hetedik ember használ 5G okostelefont. 
 
Ugyanakkor, az 5G-t a távközlési ipar nem csupán a gyorsabb letöltési sebességet biztosító fogyasztói termékként pozicionálta, hanem olyan hálózatként is, amely új technológiákat támogathat – például a vezető nélküli autókat vagy a pilóta nélküli légitaxit.
 
Ennek oka, hogy alacsonyabb a késleltetési ideje, mint a 4G-é, s azt jelenti, hogy jelentősen lecsökken az eszközök egymással való kommunikációjára fordított idő – ez pedig igen fontos olyan forgatókönyvek esetén, amikor az adatokat gyorsan kell szállítani.
 
Az 5G-hálózatokba fektetett, több százmilliárd dolláros beruházást követően a szolgáltatók küzdöttek a megtérülésért. Elemzők szerint az 5G pénzzé tételének valódi lehetősége a láthatáron lehet.
 
„A legtöbb országban felgyorsul az 5G elterjedése, ahol bevezették - beleértve Indiát is, amely rohamosan építi 5G hálózatait -, de a fogyasztói előfizetők csak az elterjedésének egyik mérőszámát jelentik. Végső soron a vállalati piacokon és az ipari szegmensekben rejlik a potenciál nagy része” mondta Richard Webb, a CCS Insight hálózati infrastruktúrájának igazgatója a CNBC-nek.
 
A cikket folytatjuk.
 
 
L.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.