2010. 04. 05. - 06:00
Szibériai husky - csukcs nép szánvontató kutyája ként terjedt el
A szibériai huskyk történelme több ezer évre is visszanyúlhat bár a többi fajtától eltérően szinte semmilyen írott vagy más tárgyi emlék nem maradt fent róluk, egészen az 1800-as évekig. A kutatók megegyeznek a fajta szibériai eredetében, de pontos származási helyét illetően különböző nézetek alakultak ki.
A szibériai huskyk történelme több ezer évre is visszanyúlhat bár a többi fajtától eltérően szinte semmilyen írott vagy más tárgyi emlék nem maradt fent róluk, egészen az 1800-as évekig. A kutatók megegyeznek a fajta szibériai eredetében, de pontos származási helyét illetően különböző nézetek alakultak ki. A legelfogadottabb nézőpont, hogy a fajta a kelet-szibériai csukcs nép szánvontató kutyája ként terjedt el. Egy másik probléma a fajta történetének kutatásában, hogy az információk egy része szőrmekereskedők és vadászok beszámolóin alapul, amiknek hitelessége igencsak megkérdőjelezhető. Tudni kell azt is, hogy a csukcsi népcsoportnak csak azon része foglalkozott a fajta tenyésztésével, amely a tengerhez közel eső partmenti sávban élt.
Rendkívül vonzó, "nevetős" ábrázatú, közepes termetű kutya. Koponyája kissé domború. Füle feláll. Szeme színe lehet kék, barna, felemás (egyik kék, másik barna), és úgynevezett 'kevert' színű is (azaz, egy szemen belül két szín). Ezenkívül a vörös színű kutyáknál a borostyánszínű szemszín is megengedett; szeme kissé ferde metszésű. Háta egyenes, ágyéka feszes, mellkasa mély. Végtagjai egyenesek, izmosak, túlzásoktól mentes csontozatúak, mely mérsékletesség az egész felépítésükre vonatkozóan is iránymutató. Farok dús szőrzetű, magasan tűzött, nem kunkorodhat egyik oldalra sem és nem feküdhet a kutya hátára. Mozgása könnyed, járása gyors, miközben a hát egyenes és kemény marad.
Jelleme: Intelligens, emberkedvelő fajta. Nehezen viseli az egyedüllétet, idegenekkel szemben barátságos. Autonóm jelleme miatt az egyik legnehezebben tanítható kutyafajta. Rengeteg energiával bír, állandóan fut és ugrál, nem nézi, hogy van-e valaki az útjában vagy sem. Hidegben és melegben is jól érzi magát. Rendkívül hajlamosak a lyukak ásására és mindenfajta rombolásra (főleg a kölykök). Viszonylag igénytelen. Egyre többen tartják viszonylag kedvtelésből.
Forrás: www.kutya-tar.hu, www.pointernet.pds.hu, www.wikipedia.org
Képek forrása: www.ehow.com

Memo