2024. 08. 06. - 10:30

Már mesterséges intelligencia nyaklánc is lehet a társunk

Már mesterséges intelligencia nyaklánc is lehet a társunk

Megérkezett a mesterséges intelligencia nyaklánc, amely afféle jóbarátként meghallgatja a felhasználót, beszélget vele és még tanácsokkal is szolgál.

A mesterséges intelligencia meghallgat, beszélget velünk és még tanácsokat is tud adni – legalábbis ezt teszi egy újonnan kifejlesztett nyaklánc, amellyel a közelmúltban rukkolt elő egy startup cég.
 
A startup alapítója, Avi Schiffmann és mérnökei úgy írják le a Friend (barát) névre keresztelt nyakláncot, mint hordható technológiát, amellyel az emberek beszélgethetnek és az mindig meghallgatja őket.
 
A bökkenő csupán annyi, hogy az okostelefonjukon megjelenő felugró értesítések segítségével kapják meg a választ. A készülék ugyanis Bluetooth-on keresztül csatlakozik a telefonhoz, így a felhasználóknak internetkapcsolatra van szükségük, ha el akarják olvasni, hogy Friend mit gondol és mond. Olvasd el: Bemutatták a mesterséges intelligencia-wellness társat
 
Már mesterséges intelligencia nyaklánc is lehet a társunk
Már mesterséges intelligencia nyaklánc is lehet a társunk
 
Ha pedig beszélni akarnak vele, egyszerűen megnyomják és lenyomva tartják az eszköz közepén található gombot.
 
A mesterséges intelligencia nyaklánc-társ ezután beágyazott technológiája segítségével kialakítja saját gondolatait.
 
A tervezőcsapat azt mondta: szabad akaratot adtak a Friend-nek arra az esetre, ha úgy döntene, magától keresi meg a felhasználót. Ha csak csacsogni, pletykálni akarunk, digitális fülével hallgat és felajánlja gondolatait, azt a benyomást keltve, hogy nem kell feltétlenül segítséget kérni tőle, magától is reagál, ha úgy találja jónak.
 
Avi Schiffmann és csapata minimalista dizájnt választott az MI-nyakláncnak, kör alakú, hasonló egy felfújt érméhez, ugyanakkor szilikonnak tűnő anyaggal csomagolták be, hogy puha legyen.
 
Az eszköz szennyeződés- és vízálló, vagyis ha rácsöpög egy kis szósz, működőképes marad.
 
 
 
Ha azonban elveszik vagy megsérül, nincs helyreállítási terv rá. Hangot vagy átiratokat azonban nem tárol, s minden emlék egy kattintással törölhető benne – tudatta a cég.
 
A Friend jelenleg iOS-eszközökön támogatott, a csapat azonban igény szerint Androidra is kiadhatja. Már van előrendelési lehetőség - az ára 99 dollár és nincs előfizetés. Akit érdekel az eszköz, legkorábban 2025 első negyedévében kaphatja kézhez.
 
 
B.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.