Elon Musk még idén mesterséges intelligenciával készítené el az Odüsszeiát

A világhírű milliárdos leszögezte, hogy a generatív mesterséges intelligencia még idén elkészítheti Homérosz Odüsszeiájának filmváltozatát.

Elon Musk szerint a generatív mesterséges intelligencia hamarosan teljes estés mozifilmek készítésére is alkalmassá válhat.

A Tesla és az xAI vezetője bejelentette, hogy a Grok Imagine generatív MI még az év vége előtt elkészítheti Homérosz Odüsszeiájának teljes filmes feldolgozását.

A bejelentést egy mesterséges intelligenciával készített, 3 perces jelenet előzte meg, amely Odüsszeusz és Kalüpszó párbeszédét mutatja be. A videóban a szereplők, a környezet és a párbeszédek is MI segítségével készültek.

„A Grok Imagine még az év vége előtt a elkészíti az Odüsszeia teljes estés filmváltozatát, amely történelmileg hiteles lesz és hű marad Homérosz művészetéhez” – írta Elon Musk. Olvasd el: Elon Musk szintet lépne a Teslával az MI terén

Elon Musk még idén mesterséges intelligenciával készítené el az Odüsszeiát

Elon Musk még idén mesterséges intelligenciával készítené el az Odüsszeiát

A milliárdos üzletember egy olyan időszakban tette a fenti bejelentést, amikor a mozikban már nagy sikerrel játsszák Christopher Nolan Odüsszeia című filmjét. A produkció a nyitóhétvégéjén világszerte több mint 264 millió dolláros bevételt ért el. 

Musk korábban vitát váltott ki, amikor felerősítette a Lupita Nyong’o szerepét ért kritikákat.

A műsorvezető Whoopi Goldberg erre úgy reagált: „Lupitát a világ egyik legszebb nőjeként tartják számon. Nem tudom, miért érzed szükségét annak, hogy ezt kommentáld.”

A színész Alec Baldwin szintén kiállt a színésznő mellett és egy közösségi bejegyzésben azt írta: „Kedves Elon… de ő tényleg a világ legszebb nője.”

Elon Musk szerint a mesterséges intelligencia nemcsak a technológiai ipart, hanem a filmkészítést is alapjaiban alakíthatja át.

Vállalata, az xAI célja, hogy a Grok a jövőben ne csak képeket és rövid videókat, hanem teljes hosszúságú filmeket is képes legyen létrehozni.

Hogy ez valóban megvalósul-e még az idén, az a következő hónapok egyik legérdekesebb kérdése lehet a generatív mesterséges intelligencia fejlődésében.

Olvasd el ezt is: Színre lépett a mesterséges intelligencia-színésznő, rá osztották a főszerepet

B.A.

MI - KKV

Az Nvidia hat vezető pénzügyi szereplővel hoz létre olyan finanszírozási platformokat, amelyek hosszabb távon több mint 500 milliárd dollár külső tőkét mozgósíthatnak …

A Wix Symphony több mesterséges intelligencia ügynök munkáját hangolja össze egy vállalkozás feladatain. A rendszer nemcsak utasításokra reagál, hanem figyelheti a működést, …

A Muse Glimmer a nagy felhős rendszerek helyett közvetlenül Macen vagy PC-n is működhet. A Meta nyílt súlyokkal tette elérhetővé az új …

A mesterséges intelligencia segítségével immár a kisebb vállalkozások számára is egyszerűbbé válhat a korszerű, professzionális weboldal létrehozása. A One.com bemutatta az Aida …

Robotkutyával ellenőrzik az egyik amerikai rézbányát. A Boston Dynamics híressé vált Spot négylábú robotját mesterséges intelligencia működteti. A vállalat a technológia segítségével …