Johnny Depp az Aerosmitht kísérte
Köztudott a színészről, hogy imádja a zenét és régóta gitározik. Ez alkalommal az Aerosmith egyik koncertjén találkozhattunk vele, ahol egy dal erejéig ő kísérte az együttest.
Johnny Depp mindig is imádta a zenét. Már gyerekkorábban is arról álmodozott, hogy egyszer rockzenész lesz. Tizenévesen a középiskolát is ott hagyta, hogy megvalósítsa álmát. Végül a színészkedés mellett kötött ki, de a zene mindig is közel állt hozzá.
Johnny az Aerosmitht kísérte
Már hosszú ideje gitározik és több hírességgel is játszott együtt. Halhattuk már Marilyn Manson közreműködésével egy 1972-es dalt feldolgozni, de több koncerten is. A színész ezúttal pedig a legendás Aerosmith zenekart kísérte a Massachusettsben található Masnfieldben a Train Kept A-Rollin című dal erejéig. Nem ez volt egyébként az első alkalom, hogy a sztár az együttest kísérte, többször is színpadra lépett már velük. Johnny menyasszonya, Amber Heard is ott volt a koncerten, hiszen mindenben támogatja kedvesét.
N.O.