2021. 11. 11. - 12:00

Ed Sheeran megerősítette albuma érkezését

Ed Sheeran megerősítette albuma érkezését

Megerősítette a népszerű zenész, hogy a hír igaz: készen áll egy új albumra. Alapvetően két új lemezt készített az elmúlt években.

Reagált Ed Sheeran menedzsere megjegyzéseire: megerősítette, hogy már készen áll az új lemez kiadására.
 
A KISS Breakfast című műsorban árulta el, hogy valóban rendelkezésre állnak új anyagok, ha az Equals jó fogadtatásban részesül, akkor hamar jön a következő is. Az Equals-t befejezésnek szánta.
 
Ed ugyanis alapvetően két lemezt készített az elmúlt 4 évben. Az Equals volt a finálé, melyet őszintén szólva januárig szeretett volna kiadni.
 
 
Mint a zenész fogalmazott, Anglia meglehetősen sivárnak tűnt ebben az időben, ezért a másik lemez kiadása mellett döntött.
 
Csakhogy közben az ország nyitni kezdett a járvány után. A fokozódó vidámság mellett elkészült a Bad Habits, ezért a sztár sorrendet változtatott és inkább ezt jelentette meg előbb.
 
Sheeran azt is elmondta, hogy 2-3 számot eltávolított az albumról a megjelenés előtt, mert bakelit formában képzelte el. Mindenkit arra biztatott, hogy hallgassa meg először a teljes verziót, még ha streaming-en fenn is van.
 
Fotó: Instagram
 
L.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.