2023. 09. 18. - 11:35
Tekintélyes marketing-díjat zsebelt be Gyula

Városmarketing Gyémánt Díjat kapott a Békés vármegyei település a Marketing Summit Hungary rendezvény keretében.
Rangos elismerést kapott Gyula. A Békés vármegyei település Városmarketing Gyémánt Díjat vehetett át a Marketing Summit Hungary eseményen szeptember 14-én, mi több, két gyémántdíjat is elnyert. A megmérettetést 9. alkalommal tartották meg ebben az évben. Idén 182 pályázat érkezett – tudatta a behir.hu.
A város legszebb turisztikai látványosságai közé sorolták a többi között a Gyulai Várfürdőt, az Aquapalotát, a helyi Almássy-kastély Látogatóközpontot.

Tekintélyes marketing-díjat zsebelt be Gyula
Görgényi Ernő polgármester közösségi oldalán úgy fogalmazott: Gyula minőségi turisztikai látványosságokkal várja vendégeit, s minőségi marketing is párosul ezzel. Az esztendő első 6 hónapjában több mint 94 ezer vendég szállt meg Gyulán, 10 százalékkal többen, mint tavaly.
Most szakmai elismerést is kapott a város marketingtevékenysége – jegyezte meg a polgármester közösségi oldalán, aki maga vette át a díjakat Komoróczki Alízzal, a Gyulai Turisztikai NKft. ügyvezetőjével együtt, a budapesti Várkert Bazárban.
Fotó: TV2 - Tények
B.A.