2023. 09. 20. - 10:25
Gondosóra-program indult Gyulán
Országos gondosóra-kampány vette kezdetét a Békés vármegyei városban. Gyulán mutatták be, hogyan érhető el az idősek számára a segítség, egyetlen gombnyomással.
A Békés vármegyei Gyula volt szeptember 19-én a gondosórát népszerűsítő kampány első állomása az országban. Itt mutatták be, hogyan fokozza az idősek biztonságát ez az ingyenesen igényelhető eszköz, s miként regisztrálhatnak a 65 év felettiek, akik igénybe vennék – tudatta a behir.hu.
A gondosórát nyakba lehet akasztani, vagy karon hordható, s elég egy gombot megnyomni rajta, ha az illető segítséget akar kérni. A segélyhívás a nap 24 órájában működik és diszpécser fogadja azt, aki kontakt személyeket bevonva azonnal segítséget küld a helyszínre – írta a behir.hu.
Gondosóra-program indult Gyulán
Magyarországon 200 ezren már használják az egyszerűen működő eszközt, mely komoly segítség az egyedül élő időseknek. A cél az, hogy minél több 65 év feletti emberhez eljuttassák a gondosórát, melynek felhasználási lehetőségei egyébként igencsak széleskörűek: segítség kérhető étel- vagy gyógyszerhiány esetén, de vészhelyzetben is - sőt, a vízálló óra érzékeli az elesést, s mivel GPS-koordinátákat használ, ilyenkor automatikusan hívja a diszpécsert.
Gyula szociális intézményeiben lehet kérni a regisztrációt, a dolgozók segítenek, hogy az érintett minél előbb megkaphassa az óráját – írta a behir.hu.
Fotó: Facebook.com/gondosora
B.A.