2010. 12. 02. - 06:00
A történelem hírhedt szeretői
Egyesek népeket vagy addig ismeretlen vidékeket hódítottak meg, mások inkább a szebbik nem dombjai és völgyei kalandoraként vonultak be a történelembe. A legendás szoknyavadászokról több legenda, mint igazság kering, de jól tudjuk, hogy minden szóbeszéd alapja igaz.
Kleopátra
A kelet buja királynője a történelem egyik leghíresebb szeretője, a diadalmas nőiség, a csáberő jelképe évezredek óta. A Kr. e. I. század egyiptomi királynője volt, 39 évet élt. Az egyiptomi uralkodóház (Ptolemaiosz-dinasztia) szokása szerint saját öccsével kötött házasságot, annak halála után egy másikkal, majd a saját fiával is frigyre lépett, de ezeknek a házasságoknak csak szokásjogi, formai jelentősége volt a dinasztia érdekében. Aki két derék rómait is könnyedén az ujja köré csavart. Julius Cézártól állítása szerint gyermeke is született, azonban az utókorra Antonius-al folytatott lángoló viszonya volt nagyobb hatással. A tragikus szerelem, ami végül a kígyók közé hajtotta, számos művészt megihletett. A feljegyzések szerint viszonylag alacsony, csinos, gondosan ápolt, hangsúlyozottan érzéki nő volt.
Casanova
Eredetileg papnak készült, de 16 évesen kirúgták a papneveldéből erkölcstelen viselkedése miatt. Mindössze 144 nővel volt dolga, tehát Julio Iglesiashoz képest kispályás. De Casanova nem is a mennyiségről volt híres. Abban az időben a nők kielégítése nem volt divat, csupán eszközként kezelték őket. Casanova életének fő törekvése az volt, hogy töménytelen érzéki örömöt szerezzen magának. Rájött, hogy ezt úgy érheti el, ha szereti és kényezteti a nőket, és akkor ők ezt viszonozni fogják. Gondosan tanulmányozta a nőket, anatómiailag és lelkileg is, hogy minél nagyobb örömöt tudjon nyújtani számukra. Sikerének titka abban rejlett, hogy halmozta az érzéki örömöket, élvezte a flörtöt, a csábítást, és nem csak magának igyekezett örömet okozni. Nyíltan beszélgetett a nőkkel szexről, maszturbálásról, megtudta legtitkosabb vágyaikat is. Különleges ételekkel, sajtokkal, csokoládéval, finom borokkal kínálta őket. Hódításai közt szerepeltek apácák, cselédek, férjes asszonyok, hajadon lányok is. Szerelembe sose esett, családot sose alapított. Hétszer fertőződött meg szifiliszben és kapott el más nemi betegségeket is. Egyszer pedig összevert egy nőt, mert az sokáig húzta az agyát és végül minden igyekezete és törődése ellenére sem sikerült elcsábítania. Öregkorára uncsi vénember lett, kurtizánokkal vigasztalódott.
Don Juan
A legendás 14. századi szeretőről valójában alig tudni valami biztosat, ám annál több legenda övezi alakját. A szép szavakkal és bókokkal csábító lovag karaktere valószínűleg az irodalomnak köszönhető, és több mint valószínű, hogy Don Juan a valóságban inkább erőnek erejével tette magáévá szerelmeit – nem véletlenül vált a donhuánizmus a pszichológiában a nimfománia férfi megfelelőjévé.
Báthory Erzsébet
A történelem asszonyai közül Báthory Erzsébet, a csejtei úrnő alakját övezi a legtöbb borzalmas misztikum. Erzsébet már a 17. század elején kutatta az öregedés lehető legjobb ellenszerét, még emberi vért is alkalmazott szépségmegőrző elixírként. Kastélyában akadémiát alapított női szeretőjével, ahová szűz lányokat gyűjtött össze, hogy később vérüket vehesse az örök ifjúság jegyében.
Forrás: www.hotdog.hu, www.latte.hu, www.femina.hu

Memo