2020. 09. 01. - 12:32
Ismét Keszthely lesz a Balaton táncfővárosa
A hagyományokat folytatva szeptemberben három napra ismét Keszthely lesz a Balaton táncfővárosa, ahol idén TáncPart címmel szervezik meg a sokszínű fesztiváli programot - közölte a Nemzeti Táncszínház igazgatója.
Ertl Péter közölte: a Nemzeti Táncszínház, valamint a Balaton Kongresszusi Központ és Színház szeptember 10-12. között rendezi meg a TáncPart fesztivált, amelynek programjában négy olyan előadás látható, amely a Nemzeti Táncszínházban minden alkalommal nagy sikert arat. A rendezvény célja, hogy a balatoni régióban élőknek, pihenőknek is megmutassa a magyar táncművészet sokszínűségét. Ebben az évben is három nagy táncegyüttes, a Szegedi Kortárs Balett, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Bozsik Yvette Társulat produkcióit láthatják, továbbá Horváth Juditnak a gyerekelőadásokról készített fotóiból nyílik tárlata.
Lakatos János nívódíjas koreográfus és táncpedagógus Táncoló filmkockák címmel tart bemutatót a Főtéren. A másfél órás tánc- és kultúrtörténeti kalandozás révén a nézők bepillanthatnak az 1980-as évek kedvenc táncfilmjeinek kulisszatitkaiba. Gyerekeknek szóló programként a Bozsik Yvette Társulat a Magyar népmesék című, humorral és furfanggal átszőtt előadását viszi el Keszthelyre. A Szegedi Kortárs Balett a Coppélia - Koncert tangóharmonikára és zenekarra című előadását mutatja be, míg a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Bonchida háromszor című műsorával lép a közönség elé. A már szintén hagyományosnak számító táncházban Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas, kiváló művész és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosai a Főtéren várják a táncos kedvű érdeklődőket.
MTI/T.D.