2021. 10. 23. - 12:52

Mesterséges intelligencia alapú fotófunkciókat kínál a Google Pixel 6 processzora

Mesterséges intelligencia alapú fotófunkciókat kínál a Google Pixel 6 processzora
A Google bemutatta legújabb okostelefon-szériáját, amely a technológiai óriás első saját fejlesztésű számítógépes chipjét tartalmazza. Ez többek között rendkívül fejlett, mesterséges intelligenciával működő fényképezési lehetőségeket nyújt.

A Pixel 6 a Google "Tensor" processzorát használja, amely a vállalat szerint új, mesterséges intelligenciával és gépi tanulással működő telefonfunkciókat tesz lehetővé. Ez egyben az első telefon a sorozatban, amelynek Pro modellje a piac felső szegmensében kíván versenyezni.

"A célunk az volt, amikor elkezdtünk saját telefonokat tervezni, hogy egyszer elérjünk erre a szintre" - mondta Rick Osterloh, a Google készülékekért felelős vezetője. "Valójában ez az eredeti víziónk, amit végre el is tudtunk érni, miután rengeteg képességet építettünk ki mind a technológia, mind a termékfejlesztési képességek terén" - tette hozzá.

A mesterséges intelligencia funkcióknál talán a legnagyobb előrelépés a kameráknál történt. Mind a Pixel 6, mind a Pro szabványos formájú okostelefonok, amelyeknek a telefon felső hátulján egy feltűnő nagy vízszintes sáv húzódik. Ez a sáv tartalmazza az összes kameralencsét és érzékelőt, szemben a sok modern modellnél népszerű "kamera-dudorral", ami csak az egyik oldalra helyez mindent.

Mindkét változat 50 megapixeles főkamerával és 12 megapixeles ultraszéles kamerával rendelkezik. A Pro modell egy további 48 megapixeles kamerával bír, ami 4x-es optikai zoomot biztosít.

A modern okostelefonok nagymértékben támaszkodnak az úgynevezett "számítógépes fényképezésre" a kiváló minőségű, tiszta és éles fényképek készítéséhez. Ez az, ami minden telefongyártó esetében sajátos megjelenést kölcsönöz a fotóknak.

"A Pixel hosszú ideje a fantasztikus fényképezésről ismert, ami valóban annak a képességünknek a függvénye, hogy mesterséges intelligencia alapú, gépi tanulással vezérelt fejlesztéseket tudunk végrehajtani a kameraélményen" - mondta Osterloh.


Bővelkedik mesterséges intelligencia funkciókban a Google Pixel 6 telefon

"Ezzel az új processzorral, vagyis a Tensorral szó szerint úgy terveztük meg a platformot, hogy képes legyen támogatni a legmodernebb munkánkat a mesterséges intelligencia minden aspektusában."

Ezek egyike a Google által "varázsradírnak" nevezett rendszer, amelynek segítségével a Fotók alkalmazás felismeri a képen lévő zavaró tényezőket, például azt, hogy valaki a háttérben sétál, és megpróbálja eltávolítani azokat. A vállalat szerint ez olyan dolgokra is használható, mint például villanyoszlopok vagy vezetékek eltüntetése, sőt, a felhasználók az automatikus működés mellett manuálisan is kiválaszthatják az eltávolítandó dolgokat.

Egy másik új funkció az "arctalanítás". Amikor a hátlapi kamerával készítünk egy fotót, az összes rendelkezésre álló kamerát felhasználja, és több verziót készít. Így ha egy személy folyamatosan mozog - például a Google példája szerint egy kisgyermek -, a kamera az összes adat kombinálásával megpróbálja kijavítani az elmosódott arcot, és kitalálni azt, hogy a nem elmosódott verziónak hogyan kellene kinéznie.

A legújabb chip új feldolgozási teljesítménye azt jelenti, hogy a technológia már a videók felvételekor is alkalmazható, így az állóképek mellett a mozgóképek minőségében is látványos javulás érhető el.

Mivel az új megoldásokhoz szükség van erre az egyedi architektúrára, ezért valószínűleg csak a Tensort futtató termékeken lesznek elérhetők a belátható jövőben. Vagyis nem Pixel okostelefonokon nem várható, hogy találkozhatunk a fenti funkciókkal.

V.V.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.