2025. 09. 08. - 08:20
Óvatosság? - Lekapcsolják a személyre szabott Dot mesterséges intelligencia-társ alkalmazást

Befejeződik a Dot nevű mesterséges intelligencia társ-alkalmazás szolgáltatása, melynek célja a barátság és a bizalmi kapcsolat megteremtése volt.
Lakat kerül a Dot elnevezésű, személyre szabott mesterséges intelligencia társ-alkalmazásra.
Az azt üzemeltető cég startup, a New Computer a weboldalán közzétett üzenetben azt írta, a termék október 5-ig működik, így a felhasználóknak lesz idejük letölteni az adataikat.
A Dotot 2024-ben indította el Sam Whitmore társalapító és Jason Yuan, az Apple korábbi tervezője, belépve ezzel a mesterséges intelligencia alapú chatbotok - mára vitatottá vált - területére.
Együttérzés, tanácsok és érzelmi támogatás
Az általuk létrehozott alkalmazást mesterséges intelligencia alapú „barátként és társként” jellemezték, amely idővel egyre személyre szabottabbá válik a felhasználó érdeklődési köre szerint, hogy tanácsokat, együttérzést és érzelmi támogatást nyújtson.
Yuan akkoriban azt mondta, a Dot „elősegítette a kapcsolatot a belső énemmel. Olyan, mint egy élő tükör magamnak, hogy úgy mondjam” – jegyezte meg.
Azonban egy kisebb startup számára nem biztos, hogy ez biztonságos befektetés. Olvasd el: Panaszáradat miatt teszik barátságosabbá az új ChatGPT-t

Lekapcsolják a személyre szabott Dot mesterséges intelligencia-társ alkalmazást
Ahogy a mesterséges intelligencia technológiája egyre inkább terjed, egyre több beszámoló lát napvilágot arról, hogy a ChatGPT-hez hasonló mesterséges intelligencia alapú chatbotok hogyan vezették téveszmés gondolkodásra az érzelmileg sebezhető embereket.
Ez egy „mesterséges intelligenccia-pszichózisként” leírt jelenséghez vezetett, amely abból ered, hogy a szkofantikus chatbotok megerősítik a felhasználó zavaros vagy paranoid hiedelmeit.
Már a Dot bezárásának bejelentése előtt általánosságban fokozott vizsgálat alá kerültek biztonsági aggályok miatt a mesterséges intelligencia alapú chatbotalkalmazások.
Az OpenAI-t például jelenleg egy kaliforniai tinédzser szülei perlik – a fiú öngyilkos lett, miután önkárosító gondolatait megosztotta a ChatGPT-vel is.
Más történetek rávilágítottak arra, hogy a mesterséges intelligencia alapú társalkalmazások hogyan erősíthetik meg az egészségtelen viselkedést a mentálisan beteg felhasználóknál.
A közelmúltban két amerikai főügyész küldött levelet az OpenAI-nak biztonsági aggályok miatt.
A Dot még időben kilép?
A Dot készítői nem tértek ki arra, hogy az ilyen típusú problémákon gondolkodtak-e el az alapítók. A rövid bejegyzés csak azt jegyzi meg, hogy Whitmore és Yuan közös „Northstar”-ja eltért egymástól.
„Ahelyett, hogy bármelyik víziót veszélyeztetnénk, úgy döntöttünk, külön utakon járunk és leállítjuk a működést” – áll a bejegyzésben.
„Természetesen figyelembe vesszük: ez azt jelenti, hogy sokan elveszítitek a hozzáférést egy baráthoz, bizalmashoz és társhoz, ami némileg példa nélküli a szoftverek világában, ezért szeretnénk adni nektek egy kis időt a búcsúzásra. A Dot október 5-ig működik, addig is letölthetitek az összes adatotokat a beállítások oldalra lépve, az „Adatok kérése” gombra koppintva” – írták az alapítók.
A bejegyzés szerint a startupnak „több százezer” felhasználója volt, de az alkalmazáselemző Appfigures adatai szerint a 2024 júniusi indulás óta mindössze 24 500 letöltés történt iOS-en, Androidos verzió pedig nem létezett.
B.A.