2020. 05. 13. - 09:45

Mesterséges intelligencia: ez a robot asszisztens tudja, mit szeretnénk

Mesterséges intelligencia: ez a robot asszisztens tudja, mit szeretnénk

A technikusok terheinek enyhítését célozta meg az a projekt, melynek keretében a mesterségesen intelligens robot akkor segít az embernek, amikor arra szüksége van.

Úgy tűnik, egyes robotok már akár „gondolatolvasók” is lehetnek.
 
Thomas Roszak karbantartó technikusként dolgozott az Ocado áruház óriási raktárában Hatfieldben, amikor egy igen szokatlan megbízást kapott. Munkája alapvetően az online szupermarket automatizált válogató- és csomagolórendszerének javítása és karbantartása volt – ez állítja össze az ügyfelek élelmiszerbolti megrendeléseit.
 
Fizikailag megterhelő feladat, mely magába foglalja a nehéz panelek kezelését és más, testes gépekkel végzett munkát.
 
Az Ocado Technology pontosan az efféle terhek enyhítésére hozott létre egy projektet: olyan robotot fejlesztett ki, amely felismeri, mikor lehet szüksége egy technikusnak segítségre, s előáll a megfelelő szerszámmal vagy segít az emelésben.
 
Roszakot felkérték a robot tesztelésére, s mint mondta: amikor először találkoztak, az volt az érzése, visszacsöppent a gyermekkorába. „Olyan filmeken nőttem fel, mint a Terminátor”- mesélte a szakember.
 
Mesterséges intelligencia: Secondhand robot segít a technikusnak
Mesterséges intelligencia: Secondhand robot segít a technikusnak
 
Thomas Roszak elmondta: a robot ereje valódi előnyt jelent. Az egyik tesztben nehézfémlemezt kellett megmozgatni fejmagasság felett – ezzel bizony egy ember sokáig elszöszmötölne, hiszen 2-3 percnél tovább nagyon nehéz megtartani, a robotnak azonban gyerekjáték volt megtartani a lemezt, míg a technikus kihúzta helyükről a csavarokat.
 
A tesztet a SecondHands elnevezésű projekt korai szakaszában végezték. A SecondHands magába foglalja az Ocado-t és négy európai egyetemet – a projektet az Európai Unió támogatja.
 
A cél az volt, hogy egy együttműködő robotot alkossanak meg, az ARMAR-6 robot alapján, melyet a német Karlsruhe Technológiai Intézetben fejlesztettek ki.
 
A projekt május 4-én véget ért, s miközben a robot még messze van attól, hogy rendszeresen használhassák a munkahelyeken, a kutatók úgy érzik: jelentős előrelépést értek el. Hiszen a mesterséges intelligencia (MI) segítségével sikeresen együtt tudnak működni a robot karok és kezek, a látásrendszerek, valamint a hangfelismerés.
 
„Ambíciózus projekt volt, mivel nem olyan robotot szerettek volna alkotni, amely csupán válaszol utasításokra – hanem olyat, amelyik valóban előre látja, mire van szüksége a technikusnak” – mondta el Graham Deacon, az Ocado Technology robotika kutatója.
 
Hozzátette: az egésznek egy olyan robotrendszer a lényege, amely valamilyen módon képes figyelni, mit csinálnak éppen a karbantartó technikusok, megérti a tevékenységüket, s proaktívan felajánlja a megfelelő segítséget a megfelelő időben.
 
Vagyis, a robot mesterséges intelligenciáját azzal edzették, hogy embereket figyelt feladatok végrehajtása közben, s ezek 80 százalékát megtanulta tőlük – emelte ki Tamim Asfour, a Karlsruhe Technológiai Intézet (KIT) professzora.
 
Fontos volt az is, hogy a robot felismerje a beszédet és természetes módon válaszoljon. „Az olyan áttörések hatására, mint a természetes nyelvi interfészek és a feladatmegértés, a robotok elfogadhatóbbá válnak az emberek számára, s lehetővé teszik a könnyebb, természetes módon történő felhasználásukat”- fejtette ki Sebastian Stüker a KIT-től.
 
A robotoknak erősnek kell lenniük, ám ez potenciálisan veszélyessé teszi őket az emberekre nézve. Ennek kiküszöbölésére a SecondHands robotnak kifinomult látásrendszert terveztek, öt kamerával, amely figyeli az emberi munkaerő mozdulatait, s beazonosítja a tárgyakat, eszközöket.
 
Arra is megtanították, hogy mikor milyen erőt alkalmazzon, képes legyen felismerni azokat a helyzeteket, amikor több, s amikor kevesebb erőfeszítésre van szükség. Azonnal érzékelik az emberi testtel való ütközést és megállnak – tette hozzá Asfour professzor.
 
László Adrienn

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.