2023. 07. 20. - 09:45
Mesterséges intelligencia - Az emberek túlélését segíti egy új robot a Holdon
A NASA űrhajósaival együtt utazik a Marsra és a Holdra az R5 Valkyrie névre keresztelt humanoid robot, melynek célja segíteni az emberek túlélését.
Humanoid robot kíséri el az űrhajósokat a Hold-, illetve a Mars-küldetésre. A neve R5 Valkyrie, s arra tervezték, hogy segítsen fenntartani az infrastruktúrát, amely az emberek túlélését segíti az adott körülmények között.
A Holdon és a Marson összetett környezeti feltételek uralkodnak, melyek kevés lehetőséget adnak az emberi életre.
A NASA azonban állandó kolóniákat szeretne létrehozni mindkét égitesten, s ez komoly kihívást jelent a küldetést vállaló űrhajósok számára. Igen keményen kell dolgozniuk, hogy infrastruktúrát építsenek ki teljesen barátságtalan területeken, kitéve mindenféle rossz időjárási körülménynek. Olvasd el: Mesterséges intelligencia - Öt mikrorobot indul a Holdra
Mesterséges intelligencia - Az emberek túlélését segíti egy új robot a Holdon
Nem lesznek azonban egyedül: az amerikai űrügynökség maga fejleszt számukra tökéletes robottársat, az R5 Valkyrie humanoid robotot.
Az R5 Valkyrie-t 2013-ban tervezte a Johnson Space Center - ezzel vett részt a DARPA-n, egy nyilvános versenyen, melyet az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumához tartozó technológiai terület egyik legfontosabb állami ügynöksége hirdetett meg.
A NASA szerint az R5 Valkyrie egy robusztus, ellenálló és teljesen elektromosan működő humanoid robot, amely leromlott vagy sérült környezetben is képes működni. Olvasd el: Mesterséges intelligencia-űrgyár tenné lehetővé az emberi Hold-bázist
A 10 évvel ezelőtti első megjelenést követően azonban a kutatócsapat módosította a robot kezeit a megbízhatóság növelése céljából. A bokáját is áttervezte a teljesítmény javításáért, s továbbfejlesztette az érzékelőket az észlelési képességek növelése érdekében.
Az R5 Valkyrie-t jelenleg az ausztráliai Woodside Energy olajtársaság Perth-ben levő létesítményei használják, ahol kezelési képességeket fejleszt a tengeri energiainfrastruktúrák távoli gondozásához.
A képzés a NASA szerint a szoftveres robotvezérlés tesztelését és a robottechnológia érésének felgyorsítását szolgálja majd. Az új képességek alkalmazhatók a NASA Artemis programjának küldetéseihez – ezekkel térhet vissza az ember a Holdra.
B.A.