2023. 03. 27. - 11:00

Dél-Korea 2028-ban indítaná az első kereskedelmi 6G hálózatokat

Dél-Korea 2028-ban indítaná az első kereskedelmi 6G hálózatokat

K-Network 2030 stratégiája keretében jelentette be Dél-Korea, hogy 2028-ban el kívánja indítani az első kereskedelmi 6G hálózatokat.

Előrukkolt K-Network 2030 stratégiájával Dél-Korea, melynek célja a jövőbeli 6G technológiák fejlesztése.
 
A dél-koreai Tudományos és IKT-minisztérium azt tervezi, hogy 2028-ban, az eredeti ütemtervhez képest két évvel korábban kereskedelmi forgalomba hozza a kezdeti 6G hálózati szolgáltatást – jelentette az Aju Business Daily koreai lap.
 
Kormányuk azzal a céllal hirdette meg a K-Network 2030 stratégiát,  hogy fellendítse a magán-állami együttműködést a 6G technológiák fejlesztése, a szoftveralapú új generációs mobilhálózatok körüli innováció és a hálózati ellátási lánc megerősítése érdekében.
 
A minisztérium megvalósíthatósági tanulmányt indított az alapvető 6G-technológiák kutatására és fejlesztésére vonatkozóan, összesen 625,3 milliárd KRW (481,7 millió dollár) értékben a jövőbeli 6G-hálózathoz kapcsolódó anyagok, alkatrészek és berendezések helyi előállítására. Olvasd el: 6G - A globális szabványok élére állna jövőre Korea
 
Dél-Korea 2028-ban indítaná az első kereskedelmi 6G hálózatokat
Dél-Korea 2028-ban indítaná az első kereskedelmi 6G hálózatokat
 
A tárca döntött arról is, hogy előmozdítja a 6G szolgáltatás elindítását - mivel az ország nem tud ipari innovációt elérni anélkül, hogy ne számítson globális versenyelőnyre a 6G területén.
 
A jelentés azt is megjegyezte, hogy a koreai kormány alapvető technológiák kifejlesztését tervezi a 6G-hez szükséges, alacsony pályás műholdas kommunikációhoz.
 
Ezenkívül a minisztérium 2026-ban „pre-6G vision fesztet” tart – ennek keretében mutatná be az ország 6G területén végzett kutatásának eredményeit. Globális távközlési cégeket, IT-cégeket, szabványszakértőket és más országok kormányzati tisztviselőit hívnák meg az eseményre.
 
A fentiekhez érdemes tudni, hogy 2023 januárjában a finnországi Oului Egyetem és a dél-koreai Elektronikai és Távközlési Kutatóintézet (ETRI) új, együttműködésen alapuló kutatási projektet jelentett be, melynek célja egy fejlett rendszerarchitektúra kifejlesztése a még nem szabványosított 6G rendszerek számára. Olvasd el: Dél-Korea 5 éves projekt keretében fejleszti a 6G-t
 
A 6G Bridge program részét képező együttműködést a BusinessFinland és a dél-koreai Tudományos és IKT (infokommunikációs technológia) Minisztérium finanszírozza, mint különálló, de egymást kiegészítő projekteket.
 
Ez lényegében az Oului Egyetem és az ETRI közötti együttműködés folytatása, egy korábbi partnerségre építve, mely a 2018-as téli olimpián bemutatott 5G projekttől egy ipari vezeték nélküli, automatizálási projektig terjedt. Az utolsó bemutatója 2022 elején volt.
 
A 6G Bridge-6CORE projekt célja szolgáltatás-központú rendszerarchitektúra meghatározása egy jövőbeli 6G rendszer számára, valamint olyan támogató mechanizmusok és algoritmusok létrehozása, amelyek lehetővé teszik a rendszer autonóm kezelését.
 
A koreai partnerekkel, például az ETRI-vel, az SNU-val és az LG Uplusszal együttműködve a projekt közös kísérletek és próbatevékenységek kidolgozását is magában foglalja néhány „Beyond 5G” alkalmazáson, használati esetek, valamint a kihelyezett szolgáltatások autonóm életciklus-kezelésével, determinisztikus alkalmazásokra összpontosítva – jegyezte meg az Oului Egyetem.
 
A projekt 2021 júliusában indult, s várhatóan 2024 júniusáig tart.
 
A 6G rendszerek kereskedelmi forgalomba hozatala egyébként 2030-ra várható, míg a szabványosítás első szakasza valószínűleg 2025-től kezdődik, s 2028-ra a 3GPP 21-es kiadásában elkészül az első 6G specifikáció.
 
 
L.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.