2024. 10. 22. - 08:35
A Marsra csak robot mehet – helyretették Elon Muskot
Úgy tűnik, hiába sürgeti Elon Musk, hogy legalább egy ember mehessen a Marsra, szakértők a robotra voksolnak.
Egy kiváló fizikus felszólította Elon Muskot: legyen óvatosabb a Mars gyarmatosítására tett kísérletei során – azt kockáztatja ugyanis, hogy megfertőzi a vörös bolygót.
A milliárdos SpaceX iparmágnás abban reménykedik, hogy több mint egymillió embert telepíthet a Marsra. Ám egy vezető tudós arra ösztönözte a vállalkozót: mérsékelje ambícióit.
Andrew Coates, a University College London (UCL) fizikaprofesszora a BBC Radio 4 Today című műsorában fogalmazta meg aggályait. Olvasd el: A Mars kérgében rekedt víz komoly reménykedésre ad okot
A Mars felfedezésére egy szakértő szerint a robotkutatás a helyes út
„Lehet, hogy annak az egy embernek végül nem lesz semmi baja, de fennáll a fertőzés veszélye” – mondta.
Hozzátette: Elon Musk szeretne embereket vinni a Holdra és a Marsra, de ő úgy véli, ez utóbbival óvatosnak kell lennünk.
„Az utolsó dolog, amit meg kell tennünk, hogy az életet a Földről a Marsra vigyük. Ennek a helyes útja pedig a robotkutatás” – fogalmazott Coates.
A professzor egyébként nem tart attól, hogy az emberek nagy számban mennek majd a Holdra.
„A Hold egyáltalán nem jelent problémát, meg tudjuk csinálni. De azt hiszem, ha sok emberrel a Marsra igyekeznénk, ott már elkezdhetünk aggódni” – jelezte.
Hozzátette: tudja, hogy a Mars gyarmatosítása az egyik kinyilvánított cél, azonban szeretné elkerülni a jövőbeni következtetések levonását ezzel kapcsolatosan.
B.A.