2023. 07. 27. - 08:35
Egyre elterjedtebbé válik a távoli fogászat
A távfogászat a modern technológiának köszönhető, s számos páciens életét könnyítheti meg – például azokét, akik enélkül nemigen tudnának specialistával beszélni.
Ha olykor még felnőttként is gondot okoz elmenni a fogorvoshoz, vagy tartunk is a dologtól, képzeljük el, milyen lehet azoknak, akiknek speciális problémáik vannak, esetleg idősotthonban élnek.
A távfogászat jelentős mértékben megkönnyíti a helyzetet azok számára, akik nehezebben jutnak el szakemberhez és kaphatnak professzionális ellátást, tanácsot.
Sok esetben választási lehetőségük sincs, hiszen eleve kevés fogorvos áll rendelkezésre elérhető közelségben.
A technológia azonban lehetővé tette a távfogászatot – amely komoly változást hoz, a jövőben még inkább.
Egyre elterjedtebbé válik a távoli fogászat
Az ilyen szolgáltatást kínáló cégek könnyebb hozzáférést biztosítanak a megfelelő száj- és fogápoláshoz és lényegesen olcsóbbak is a páciensek számára. Mindez elmozdulást jelent a jó és költséghatékony megelőzési gyakorlatok irányába, s lehetővé teszi a betegek számára, hogy konzultáljanak egyébként nem elérhető egészségügyi szakemberekkel.
Nem egy cég nyújt ma már telefogászati platformot – segítségével a páciensek képeket készíthetnek, releváns információkat küldhetnek távolról a fogorvosnak és élő konzultációt folytathatnak vele.
A fogorvos videocsevegést indíthat a pácienssel, vagy a személy gondozójával, így az egészségügyi szakember ténylegesen láthatja a pácienst és beszélhet, kapcsolatot létesíthet vele – ha pedig úgy találja, hogy szükséges, beinvitálhatja a rendelőbe.
A távellátás jelentősége kétségtelenül megnőtt a koronavírus világjárvány idején – ennek megfelelően a távfogászat terjedése is felgyorsulni látszik.
L.A.