2023. 12. 01. - 10:25
Az ínygyulladás korai felismerésére is jó a mesterséges intelligencia
Hongkongi kutatók sikeresen bizonyították a mesterséges intelligencia alkalmazását a fogínygyulladás kimutatására - intraorális fényképek alapján.
Sikeresen bizonyította a mesterséges intelligencia használatát az ínygyulladás azonosításában egy új, úttörő jellegű tanulmány, melyet a Hongkongi Egyetem (HKU) Fogorvostudományi Karának kutatói vezettek, több nemzetközi intézménnyel együttműködve.
Intraorális fotók segítik a mesterséges intelligenciát
Az MI a fogínygyulladás kimutatásához intraorális fényképeket alkalmaz. Az élvonalbeli technológia forradalmasíthatja az ínygyulladással összefüggő szájüregi és szisztémás betegségek, például fogvesztés, szív- és érrendszeri betegségek és cukorbetegség korai felismerését és megelőzését.
Az International Dental Journal-ben – mely a Fogászati Világszövetség (FDI) hivatalos lapja - megjelent tanulmány rámutatott, hogy a mesterséges intelligencia algoritmusai elemezhetik a páciensek intraorális fotóit, hogy észleljék a gyulladás jeleit - például a bőrpírt, duzzanatot és vérzést - az íny szélén, 90 százalékos pontossággal, amely megfelel egy fogorvos vizuális vizsgálatának.
Az ínygyulladás korai felismerésére is jó a mesterséges intelligencia
Ez az innovatív technológia lehetővé teszi az íny egészségének nyomon követését, s kikövezi az utat a személyre szabottabb fogászati ellátáshoz.
A tanulmány – melyet közösen végzett el a HKU Fogorvostudományi Kara, a Hong Kong Chu Hai College Számítástechnikai Tanszéke, a Guangdong Egyetem Technológiai és Informatikai Kara és a Malajziai Nemzeti Egyetem Fogorvosi Kara - egy mesterséges intelligencia-modell kifejlesztését és tesztelését foglalta magába, több mint 567, különböző fokú gyulladásos ínyről készült képből álló adatkészlet felhasználásával.
Ez az egyik első tanulmány, amely feltárta az MI alkalmazását az ínygyulladás kimutatására.
Dr. Walter Yu-Hang Lam, a tanulmányt vezető HKU-kutató kiemelte az eredmények jelentőségét az ínybetegségek korai felismerésében és kezelésében.
„Számtalan páciens nem jár rendszeres fogászati ellenőrzésre, s csak akkor keresnek fel fogorvost a fájdalom csillapítása érdekében, amikor fogaik már elérték a fogászati betegségek végstádiumát és a fogvesztés elkerülhetetlen, illetve már csak költséges rehabilitációs kezelések állnak rendelkezésre. Tanulmányunk azt mutatja, hogy hogy a mesterséges intelligencia értékes szűrési eszköz lehet az ínybetegségek kimutatásában és diagnosztizálásában, amelyek a fogágybetegség kulcsfontosságú mutatói, lehetővé téve a korábbi beavatkozást és jobb egészségügyi eredményeket” – mondta dr. Walter Yu-Hang Lam.
Egyre inkább alkalmazzák a mesterséges intelligenciát
A mesterséges intelligencia használata a fogászatban az elmúlt években egyre nagyobb lendületet vett. A kutatók a technológia különféle alkalmazásait vizsgálják, a fogszuvasodás észlelésétől a kezelési eredmények előrejelzésén át a műfogak biomimetikus tervezéséig.
Az ínygyulladás kimutatásában ígéretes fejlesztés a mesterséges intelligencia bevetése, amely forradalmasíthatja az ínybetegségek azonosítását, kezelését, sőt megelőzését is.
„Az intraorális fényképek alapján a páciesnek észrevehetik, mely területeket nem tisztítják megfelelően, s egy korábbi szakaszban fogorvosi segítséget kérhetnek” – mondta dr. Reinhard Chun-Wang Chau, a HKU társkutatója, kiemelve az intraorális fényképek és az MI technológia kombinálásának előnyeit.
A különböző területekről és régiókból származó szakértők összefogásával a kutatók olyan mesterséges intelligencia-modellt fejleszthetnek ki, amely pontosan kimutathatja az ínygyulladást, s ez jelentős hatással lehet a közegészségügyre és a jóllétre.
A projekt következő szakaszában dr. Lam azt tervezi, közösségi szolgáltatásokhoz használja majd a mesterséges intelligencia rendszert, így elérhetőbbé teszi a technológiát az idős és rosszul ellátott közösségek számára, hogy javíthassák a száj-egészségügyi eredményeket és csökkentsék az egészségügyi különbségeket.
L.A.