2023. 03. 13. - 09:56
Hosszú életet hozhat a gyakori társalgás

Ha gyakran megyünk társaságba, az hozzájárulhat a hosszabb életünkhöz – állapította meg egy új tanulmány.
A rendszeres szocializáció segít az embereknek abban, hogy tovább éljenek. Erre a következtetésre jutott egy friss tanulmány. Tehát, ha gyakran járunk társaságba, beszélgetünk másokkal, akkor nagyobb a hosszú életünk valószínűsége. 

A szakértők megállapították: azoknak az időseknek, akik napi, heti vagy havi rendszerességgel szocializálódtak, lényegesen nagyobb esélyük volt sokáig élni, mint azoknak, akik nagyon kevésszer, vagy egyáltalán nem tettek ilyesmit.
A Szecsuáni Egyetem Nyugat-Kínai Kórházának kutatócsapata több mint 28 ezer ember adatait tanulmányozta 5 éven át. Ennek során kiderült: a halálozási arány sokkal magasabb azon idősek körében, akik soha nem mentek társaságba.
A hatások azonban a kezdeti ötéves időszak után csökkenni látszottak.
A tanulmány szerzői szerint a tanulmány megállapította, hogy a társadalmi tevékenységekben való gyakori részvétel meghosszabbítja az életet.
„A kiindulási állapottól, vagyis a vizsgálat kezdetétől az ötéves követésig az állapítható meg, hogy minél gyakoribb a szociális tevékenység, annál hosszabb a túlélési idő” – írták a kutatók.
Hozzátették: 5 év utánkövetést követően azonban küszöbhatás mutatkozott a társadalmi aktivitás gyakorisága és az általános túlélési idő közötti összefüggést illetően: kiderült, csupán a társadalmi aktivitásban történő, szinte mindennapos részvétel meghosszabbíthatja a teljes túlélési időt.
L.A.