Leukémia, a fehérvérűség

A fehérvérűség egy roszindulatú hematológiai megbetegedés. A kóros burjánzás során kialakult fehérvérsejtek a véráramba jutnak, ennek hatására a beteg fogékonyabbá válik a fertőzésekkel szemben, és kialakul a vérszegénység, mely általánosan jelentkező tünete a betegségnek.

Egyik tünete az előbb említett vérszegénység, de jellemző a vérzési hajlam is, mivel a burjánzó sejtek a csontvelőből kiszorítják a normális sejtállományt, így okozva károsodást a vérlemezkék képzésében. A tünetek közé tartozik az is, ha a beteg könnyebben kap el fertőzéseket, mivel a fehérvérsejtek az ezzel szembeni védekezést hivatottak fenntartani, ám számuk csökkenése miatt ez egyre inkább lehetetlenné válik. Sok más tünet jelentkezése önnállóan vagy párban is feltételezheti a leukémia meglétét, ilyenek például az influenzához hasonló tünetek, a láz, fáradtság, a vérző íny, a fejfájás. A betegek esetében további tünetként jelentkezhet az étvágytalanság és a testsúly csökkenése, a máj és a lép megnagyobbodása, a csontokban és izületekben érzett fájdalom, valamint a nyirokcsomók megnagyobbodása.

Megkülönböztetünk egyébként limfoid, és mieloid leukémiákat, ezeken belül is több típust. Legfőbb kiváltó okai az onkogének és tumorszupresszor gének mutációi. Ezek a mutációk egyes vírusok (például HIV), kémiai anyagok, vagy besugárzás hatására jönnek létre. A kialakult betegség kezelésének legfőbb célja a kóros sejtburjánzás megszüntetése. A kóros sejtek osztódásának megakadályozása érdekében kemoterápiát, valamint citosztatikumokat alkalmaznak. Utóbbi gyógyszereket szájon át, vagy vénásan adják. Amennyiben van megfelelő donor, szóba jöhet a csontvelő átültetés is, bár ennek kockázata az, hogy a befogadó szervezet kilöki a donortól kapott csontvelőt.