2019. 09. 09. - 10:40
Javítja a vörösbor a gyomor mikrobiomját?
Segítséget jelenthet hetente egy kevés vörösbor fogyasztása a gyomorban levő baktériumoknak. Egészségesebbé teszi őket egy új tanulmány szerint.
Fokozhatja a mikrobiomot egy kis vörösbor. Kutatók megállapították, hogy ha hetente fogyasztunk 1-2 pohár bort, az növeli a gyomor baktériumai – tehát a mikrobiom – sokféleségét, s ez hozzájárulhat a rossz koleszterinszint mérsékléséhez, valamint a testsúly egészségesen tartásához.
A jó baktériumok sokfélesége egyre nagyobb szintű, minél többet isznak az emberek. Ám még egy kis mennyiség, így heti egy pohár vörösbor is előnyös lehet – fejtette ki Caroline Le Roy, a londoni Királyi Kollégium kutatás-asszisztense, aki az ikerkutatás és a genetikai járványtani osztályon dolgozik.
Javíthatja a gyomor mikrobiomját a vörösbor
A kutató hangsúlyozta, hogy noha a tanulmány eredménye megalapozott, ettől még nem bizonyítja, hogy a vörösbor javítja az ember mikrobiomját – de találtak összefüggést a kettő között. A jótékony hatás nem az alkoholnak köszönhető, sokkal inkább a vörösborban levő polifenoloknak, mert ezek segítenek a baktériumok táplálásában.
Polifenolokat persze nemcsak a borban találunk – ott vannak a teákban, gyümölcsökben, zöldségekben, s tartalmaznak antioxidánsokat is.
Le Roy és kollégái a fehér- és a vörösbor mellett a sör, a whiskey és a cider hatásait is vizsgálták 916 ikerpár esetében. Az eredmények azt mutatták, hogy egyedül a vörösbor eredményezett változatos mikrobiomot.
De mi is a mikrobiom? Baktériumok gyűjteménye a gyomorban, amelyek sokat tesznek az egészség megőrzéséért. Óv a betegségektől és hozzájárul az ételek megemésztéséhez.
Fontos kiemelni, hogy ha a mikrobiom egészségtelen, akkor az immunrendszer működése csökken, a koleszterinszint nő és a súly is gyarapszik.
A kutatócsoport – amely egyébként három másik csoportban is vizsgáltak az italok hatásait, Nagy-Britannia mellett Hollandiában és az Egyesült Államokban -, immár 3 ezer alany vizsgálatát követően arra jött rá, hogy akik nem fogyasztottak semmilyen italt, azoknál a jó baktériumok száma nem növekedett, ám a vörösbort fogyasztóknál igen.
Samantha Heller, a New Yorki NYU Langone Egészségügyi Központ klinikai táplálkozási specialistája ugyanakkor kifejtette, hogy a vörösbor valószínűsíthetően sokat tesz az egészséges életmódért, de az előnyöket más tényezők is okozhatják.
Az azonban cseppet sem biztos, hogy ezek összességében minőségibb, egészségesebb élethez vezetnek, köztük a nem dohányzó életmód, a növényi alapú étrend és az edzés.
A bor növényi eredetűnek számít, hiszen szőlőből készül és tele van polifenollal.
László Adrienn