2024. 06. 27. - 08:20

Kínos: mégse mutatták be a mesterséges intelligenciával írt filmet

Kínos: mégse mutatták be a mesterséges intelligenciával írt filmet

Elmaradt a filmbemutató Londonban, melynek keretében egy teljes mértékben mesterséges intelligenciával írt alkotást tártak volna a közönség elé.

Negatív visszajelzések miatt nem mutattak be végül egy, kizárólag mesterséges intelligenciával (MI) generált forgatókönyvből készült filmet. A bemutatóra a londoni Prince Charles moziban került volna sor – írta meg a The Guardian.
 
Ebben a moziban hagyomány, hogy művész- és kultuszfilmeket vetítenek. Az utolsó forgatókönyvíró című alkotást június közepén mutatták volna be, de a mozi közösségi oldalán közölte: elmaradt az előadás.
 
Elmaradt a mesterséges intelligencia írta film levetítése
Elmaradt a mesterséges intelligencia írta film levetítése
 
A mozi közleményében azt írta: a film meghirdetését követően olyan visszejelzéseket kaptak, amelyek egyértelművé tették számukra, hogy a közönséget aggasztja a mesterséges intelligencia használata forgatókönyvíró helyett. A probléma pedig egyre komolyabb kérdéseket vet fel a filmipar berkein belül.
 
Bár Az utolsó forgatókönyvíró alkotásnak Peter Luisi a készítője és rendezője, a megírásához a ChatGPT 4-et alkalmazták, így ez az első film, melyet teljesen mesterséges intelligencia írt – tudatta a The Guardian.
 
 
B.A.
 
 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.