2009. 12. 16. - 15:27

Interjú Rubint Rékával, a 2009-es Presenter of the Year ELITE kategóriájának győztesével

Interjú Rubint Rékával, a 2009-es Presenter of the Year ELITE kategóriájának győztesével
Mint arról korábban már hírt adtunk, ebben az évben Réka nyerte meg a Presenter of the Year ELITE kategóriáját. A díj a hazai életmód szakma egyetlen és legmagasabb kitűntetése, erről kérdeztük Rubint Rékát.
- Ebbe a kategóriába meghívás alapján lehetett bekerülni. Mit szólt a jelöléshez?
- A 2008-as évben az a megtiszteltetés ért, hogy engem szavaztak meg az Év személyi edzőjének, idén pedig az ún. ELITE kategóriába kaptam meghívást, ahol tulajdonképpen a szakma krémjét jelölik.

 Rubint Réka

Az ünnepélyes díjátadás pillanata


- Mit érzett, amikor megnyerte a díjat? Mit jelent ez a szakmában?
- Ez a kategória a mi szakmánk csúcsa, ennél nagyobb elismerést nem lehet elérni. Ami meglepő volt a számomra, hogy a tavalyi évben a személyi edző kategóriában 2800 szavazattal lettem az első, most pedig közel 14 ezren szavaztak rám, vagyis ötször annyian, mint tavaly. Ez azt jelenti számomra, hogy talán ez az év az, amitől kezdve igazán beért az elmúlt 8 évem gyümölcse. Nagyon nagy megtiszteltetés mindez a számomra, hiszen ezen a versenyen minden szavazat számított, tehát az is hozzásegített a nyeréshez, aki rám és az is, aki ellenem szavazott.

 Rubint Rékával, a 2009-es Presenter of the Year ELITE kategóriájának győztesé

Réka mindenkinek köszönetet mondott a 14 ezer szavazatért


Hasonlóképpen ugyanis, mint minden más szakmában, nálunk is megy a rivalizálás, de ez az eredmény megerősített abban, hogy érdemes csinálni, amit csinálunk, hiszen nagyon sokan számítanak a segítségünkre. Mind a mozgás, mind pedig az életmód terén egy úttörő hajó a miénk, és ahogyan a díjátadón is elhangzott, ennek a hajónak a Norbi és én vagyunk a kormányosai. Szeretnénk, ha ebben az úttörésben segítenének nekünk, de egyre inkább azt látom a magyar piacon, hogy sem az élelmiszer, sem a testedzés területén sincs egység.

 Rubint Rékával, a 2009-es Presenter of the Year ELITE kategóriájának győztesé

Norbi és Réka együtt harcol a szakma összefogásáért


- Miből gondolja ezt?
- Az élelmiszeripar területén a cukor, és a lisztfogyasztás, illetve a gyógyszeripar érdekeit sértjük, az edzők köreiben pedig azt a hihetetlen optimista szemléletet és lendületet kifogásolják, amit mi képviselünk. Én szeretném, hogy ha lenne egyfajta egység a mi szakmánkban, de egyre inkább az őrült féltékenység, a széthúzás mutatkozik, tisztelet természetesen a kivételnek. Sok esetben az emberek fejében kellene rendet rakni, hogy ne az ellenséget, hanem a segítőkészséget lássa meg a másikban.

MCOnet-Kovács Tünde



Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.