Chery Cole már jól van lelkileg
A napokban nyilatkozott az énekesnő nehéz korszakáról és arról, hogyan érintette az, amikor kitették az X-Factorból.
Cherylnek sokáig nem volt szerencséje az elmúlt időszakban. 2004-ben ismerkedett meg a Chelsea focistájával, Ashley Cole-lal, akivel 2006-ban össze is házasodtak. Ám ez nem tartott sokáig, ugyanis 2008 elején kiderült, hogy a focista megcsalta egy modellel és egy fodrásszal. Kapcsolatukat ezután próbálták rendbe hozni azonban ez nem sikerült. 2010 februárjában elváltak, akkor arra kérte a híresség a sajtót, hogy ne zaklassák. Ugyanebben az évben egy súlyos betegséget is sikerült összeszednie az egyik afrikai útja során. Sokáig válságos állapotban volt, de szerencsére felépült.
Cheryl legújabb dala
Aztán a következő évben az X-Factor című műsorban szerepelt, mint mentor, ahonnan Simon Cowell pár hét után kitette szűrét. Az üggyel kapcsolatban a napokban beszélt Cheryl. Úgy véli, hogy jól döntött Simon, hogy megszabadult tőle, hiszen akkor nem volt jól és semmi nem érdekelte. Azzal viszont nem ért egyet, hogy a kirúgás nem szemtől szembe lett megmondva neki.
N.O.