2012. 03. 14. - 05:49
Beköltöztek a Megasztár 6 versenyzők! Kezdődhet döntő!
Beköltöztek a Megasztár 6 döntősei! Nézzük a videót!
Videó forrása: TV2 Megasztár
A Megasztár 12 kiválasztott, fiatal énekese a beköltözés után azonnal megkezdte a felkészülést, nem vártak semmire. Hiszen már csak pár nap és itt van a péntek, az első döntő, mindannyian a legjobb teljesítményt akarják bemutatni, hiszen a tehetségük megmutatása mellett az a cél, hogy a zsűrit is "elbűvöljék" tudásukkal. Persze a nézőközönség legalább olyan fontos lesz!
Eljött az idő és most már összeköltözött a Megasztár tizenkét döntőse. Most hétfőn délelőtt vették birtokba új otthonukat, ahol a következő hónapokban élnek majd együtt, s ahol eldől a sorsfordító kérdésük, vajon, ki a legjobb, ki lesz a nyertes?
De nem mindegy, hogy ki, kivel fog lakni ez alatt az időszak alatt, ezért nagyon izgatottan várták a Megasztár döntősei, ki kivel osztja majd meg a szobáját a következő hónapokban. Beköltöztek a Megaházba, ahol kiderült, hogy Szakos Andrea Nagy Adriennel került párba, Kullai Tímea Réti Nórával, Horváth István Bihal Rolanddal, a legfiatalabb versenyző, Radics Gigi - akit fiatal korára való tekintettel elkísért az édesapja is - pedig egyedül birtokol egy szobát, ami igen kivételezett helyzet most. Vannak hátrányai ugyan, de a gyakorlásnál, az elmélyülésnél, a gondolkodásnál inkább nagy előny ez. Talán Attilának, valamint Nagy Kristóf Bozontnak nem kell új szobatárssal megbarátkoznia, ők egy albérletben laknak, így természetesen most is osztoznak új lakhelyükön, semmi sem változott, s már jó a fűtés is, nem kerülhetnek újra életveszélybe...
Burgess Benjáminnak két lakótársat is meg kellett szoknia, először Szűcs Ádámot kapta, de közbejött egy betegség, Ádámnak egy vírusos mandulagyulladás miatt egyedül kell laknia, ezért aztán Farkas-Jenser Balázs költözött be Benjámin mellé másodiknak. Megasztár - A döntő - pénteken 21 órakor a TV2 képernyőjén! Mindenki teljes erőbedobással készül már!
-gg-